Egyszerűbb a társasházak kamerás védelme

Az Országgyűlés jelentősen könnyítette a társasházak kamerás védelemmel történő ellátásának szabályait.

Jóri András adatvédelmi biztos még a tavalyi év során tett javaslatot a társasházak kamerás megfigyelésére vonatkozó szabályozás módosítására. A korábbi szabályozás túl szigorú feltételekhez kötötte a társasházak kamerával való felszerelését, hiszen ehhez minden tulajdonos hozzájárulására szükség volt. A törvényi szabályozás ellenére azonban olyan társasházakban is szereltek fel kamerákat, ahol mindössze a tulajdonosok többsége hozzájárulását adta. Az adatvédelmi biztoshoz érkező panaszok jelentős száma azt mutatta, hogy számos jogsértés történt e területen.

Az új szabályozás szerint társasházakban kamerarendszer alkalmazása kizárólag az emberi élet, testi épség személyi szabadság védelme, a jogsértő cselekmények megelőzése és bizonyítása, valamint vagyonvédelem érdekében lehetséges.

Jogszerűen telepíthető a kamerarendszer, ha a jogsértések észlelése, az elkövető tettenérése, illetve a jogsértő cselekmények megelőzése, azok bizonyítása más módszerrel nem érhető el.

Jelentős változás, hogy a kamerák felszereléséhez és működtetéséhez a tulajdonostársak négyötödének hozzájárulása is elegendő.

A kamerák azonban továbbra sem irányulhatnak lakás, illetve nem lakás céljára szolgáló helyiségek bejáratára. A rendszer üzemeltetője a közös képviselő, vagy szerződés alapján a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló törvényben meghatározott személy lehet.

Fontos, hogy a kamerarendszer működtetéséhez elengedhetetlen az arra vonatkozó adatkezelési szabályzat megalkotása, amely összhangban áll a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény rendelkezéseivel.

A bejegyzés kategóriája: Nincs kategorizálva
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük