Adatvédelmi Nap 2012

2012. január 27-én, az Adatvédelmi Nap alkalmából fogadást adott dr. Péterfalvi Attila, az új adatvédelmi hatóság elnöke.

Mint elhangzott, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökeként folytatni szeretné azt a sikeres jogpropaganda-tevékenységet, melyet korábban adatvédelmi biztosként végzett. A hatóság elnöke jelezte, hogy az azóta problematikussá vált új területekre, az internetes adatkezelésre, a közösségi oldalakra nagy hangsúlyt fektet majd a hatóság.

Kiemelt szerepet kap a hatóság működése során a megelőző, felvilágosító tevékenység, melynek keretében a Szabó Máté alapjogi biztos által elindított gyerekjogi weboldalhoz is hozzá fog járulni és a felvilágosító munkába is be fog kapcsolódni a NAIH. Az elhangzott tervek szerint ehhez akár más hatóságok együttműködését is kérhetik majd.

A sajtótájékoztatón a NAIH elnökhelyettese, Szabó Endre Győző – mintegy kijelölve a hatóság által legfontosabbnak tartott területet – azt hangsúlyozta, hogy az interneten a felhasználóknak különös körültekintéssel kell eljárniuk, amikor adatokat osztanak meg magukról.

Tekintettel arra, hogy az adatvédelmi hatóság fokozott figyelemmel fordul az online adatkezelések felé, az adatvédelmi előírások betartása nem pusztán az érintett szervezet ügyfeleinek, felhasználóinak bizalmát növeli, hanem magának az adatkezelőnek a biztonságát is szolgálja, hiszen a személyes adatok kezelésével kapcsolatos visszaélések akár büntetőjogi szankcióval is sújthatók. A jogszerű működés kialakításában és az új előírásoknak való megfelelésben nyújthat segítséget egy szakértők által végrehajtott adatvédelmi audit, mely biztosítja a szervezet valamennyi adatkezelésének jogi megfelelőségét.

A cikk megírásához a CompLex Ügyvéd Jogtár Prémium verziója nyújtott segítséget.

A bejegyzés kategóriája: Nincs kategorizálva
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük