Az egyik legjelentősebb online piaci szereplő, a Google beismerte, hogy európai felhasználók adatait továbbította amerikai hírszerző szervezeteknek.
A céget erre a jelenleg hatályos amerikai törvények kötelezték. Az adattovábbításra úgy derült fény, hogy a Google egyik szóvivője egy német online lapnak arról nyilatkozott, hogy az amerikai hatóságok a 2001 szeptemberi 11-ei terrorcselekményeket követően elfogadott úgynevezett „Patriot Act” törvény értelmében kötelezték a céget az adatok átadására.
A fenti jogszabály előírja, hogy azoknak az amerikai cégeknek, amelyek külföldi leányvállalatokkal rendelkeznek, szükség esetén át kell adni leányvállalatok birtokában lévő adatokat is az amerikai hatóságoknak. Ez év júniusában a Microsoft is beismerte, hogy számítási felhőszolgáltatásának Európai Parlamentben dolgozó felhasználóiról adatokat adott át az amerikai kormánynak. Az Európai Unióban érvényes jogszabályok értelmében ez az érintettek tájékoztatáson alapuló beleegyezése nélkül tilos.
Az adatvédelmi előírások betartása nem pusztán jogkövető magatartás, hanem az érintett szervezet jól felfogott érdeke is, hiszen növeli az ügyfeleinek, felhasználóinak bizalmát. Sőt magának az adatkezelőnek a biztonságát is szolgálja, hiszen a személyes adatok kezelésével kapcsolatos visszaélések akár büntetőjogi szankcióval is sújthatók. A jogszerű működés kialakításában nyújthat segítséget egy szakértők által végrehajtott adatvédelmi audit, mely biztosítja valamennyi adatkezelésünk jogi megfelelőségét.